Király Lajos három új könyve KÖNYVEK

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 


Ismét a legjobb ismerősömmel találkoztam
Sok-sok ismerősöm, mi több, sok jó ismerősöm van, de a legjobb csupán csak egy! Őt ismerem valamennyi közül a legjobban és ő ismer engem a legjobban. Így aztán teljesen - mondhatni, hogy egy emberként - megbízunk egymásban...
Most nagy örömmel hozta tudomásomra, hogy ajándék-könyveket kapott.
A mai napon csöngettek hozzá kb. déli 12 órakor. Kinézett, hát a postást látta a kapuban, akivel egyébként jó beszédes viszonyban vannak. Intett neki és máris sietett hozzá. Megköszönte a kézbesítést és tekintete azonnal a borítékra esett.
Feladó: Király Lajos, a költő, az író, a műfordító, aki a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke - már évtizedek óta a mai napig. Pedig már hosszú hetek óta igazán nagy beteg: tüdőrákos lett és műtéttel távolították el a fél tüdejét. Azután röviddel utána sztrokkot kapott és testsúlya pedig nagyon jelentősen lecsökkent. Folyamatosan erősen táplálkozik ugyan, de a kilogrammok, sőt még a dekák sem szaporodnak rajta.
Amikor híre ment a betegségének, kezdett nagyon aggódni érte mindenki - talán a legjobb ismerősöm különösen is. Mivel Isten-hívő és Király Lajosnak nagy tisztelője, imáival kérlelte az Urat könyörületességre. Sőt még a fiát is megkérte, hogy ő is imádkozzon ezért a betegért.
Ahogy a postás elment, a szokatlanul vastag borítékba a legjobb ismerősöm rögtön belenézett és könny szökött a szemébe... Három könyv volt a küldemény, Király Lajos legújabb, most megjelent könyvei!
Hát ez az ember képes most is ilyen nagy betegen alkotni?! Van fizikai és lelki ereje?

Mindjárt neki is állt, illetve neki is ült olvasni. Azután csak olvasott, olvasott és olvasott.
Egymás után mindhárom kötetet.
Olvasás közben az egyes versek után, illetve a prózák egy-egy bekezdése után megállt, mert meg kellett állnia.
Jöttek, tolultak benne az érzések, gondolatok.
Ennek a szerzőnek a munkáit már évek óta nagyon kedveli. Most azonban egyik ámulatból a másikba esett, ahogy olvasta a halál melletti költő strófáit és sorait. Ez a fantasztikus szerző a halál torkában is bizakodó és nagyon-nagyon optimista!

RÍMEK ÉS DALLAMOK ÚJ VERSEK, 2018

 















A szerző az ELŐSZÓ-ban azt írja, hogy a borítón Szabados István festőművész
Rímek és dallamok festménye látható, és hogy ez a festmény "kifejezi azt is, ami gyermekkoromtól lelkelmben zsong: a zene. a költészet, a ritmus és a táj szeretete..."





A kötetben megjelent első verset
2017. január 10-én
21 óra 10 perckor írta a szerző



KELL...


............
Kell a csönd és kell a dallam,
............
csak a szívdobbanást halljam,

............
hogyan küzd rohan és lázad,
............
miként zuhan reánk e század

............
tengernyi kínja imája,
............
a lélek kálváriája,

............
mikor Nincstelenség az úr,
............
sok szolgalelkű csak nyomul. -

............ Kell a csönd és kell a dallam,
............ hogy az örömöket halljam,

............ békességet lássak sokat,
............ ne tapossanak másokat,

............ hogy átszője az éveket,
............ az emberség és szeretet,

............ melynek mostan híján vagyunk.
............ Hazug hírek mossák agyunk!

............ Kell a csönd és kell a dallam: -
............ csak a szívdobbanást halljam!




A kötetben megjelent utolsó verset pedig
2017. decemberében

írta a szerző

 


MEDITÁCIÓK A KÜZDELEMRŐL, A BETEGÉSGRŐL
ÉS A LÉTRŐL
VERSEK, VALLOMÁSOK Budapest, 2019

 














Király Lajos az ELŐSZÓ-ban a következőket írja:
"70 éves születésnapomig nem voltam kórházban, mint páciens. Ám a 2018-as év
sok meglepetést és megpróbáltatást zúdított testemre és lelkemre... nehéz volt elviselni, hogy mellettem pár napig haldokolt, jajjgatott egy ember és aztán végül láttam a halálát..."






A kötetben megjelent pazar versekből idézzük a 2018. november 2-án  
11 óra 40 perckor írt alábbi költeményt:




BORONGÓS LETT AZ IDŐ

Borongós lett az idő,
azt gondolná az ember,
hogy nemsokára sírnak az angyalok, -
és sűrű könnyeik hullnak
a halott avarra. -

A környéken viszonylagos a csend,
mintha mindeki arra várna: -
lesz még egy kissé szebb idő is,
pedig már november van,
s ilyentájt, régen hideg szél süvített. -

Az ember élete küzdéssel teli: -
remények-örömök-bánatok láncolata
tölti be a robogó éveket. -
Aztán majd jön a végső elszámolás
ideje odaát - a túlsó parton.





Az e kötetben megjelent utolsó vers keletkezési ideje:
2018. december 12.


 


ANEKDOTÁK
BUDAPEST 2019

 









A szerző az ELŐSZÓ-t az idén,
2019. februárban írta:

..."Mégis  vannak (voltak) olyan pillanatok, amelyeket nem tudtam vagy nem akartam semmiféle műfajba beletuszkolni, hanem arra vártam, hogy röviden, szinte anekdotaszerűen felvillantsak egy-egy érdekességet életemből, magamról. A történetek egy részét ... megjelentettem a 2017. márciusára elkészült, elindított Honlapomon
www.rexpoeta.blogspot.hu az Anekdoták menüben:
















"Most érkezett el az idő, hogy az olvasóim felé közkinccsé tegyem bélavári gyermekkori, nagykanizsai serdülőkori és késő felnőttkori rövidebb (olykor hosszabb) történeteimet."

 

Legjobb ismerősöm gondolataihoz csatlakozva hálát adunk a Teremtőnek, hogy Király Lajost életben tartotta és továbbra is elhalmozza alkotói adományaival.
Te Deum...
Kérjük a Mindenhatót, árassza rá továbbra is kegyelmét - a költő-csillagra: Király Lajosra!
Sok-sok filmet láttunk, amelyek erről a költőről, íróról, műfordítóról szólnak. Öröm látni mindegyiket.
Most egyet idézünk:

 
 
 
 

A legjobb ismerősének - aki ezúton is nagyon-nagyon köszöni a könyveket - információi alapján az oldalt írta és szerkesztette:
Szabó László
............................................................................................................................................................. Vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz